VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


BRAND Sándor
( Ősi, 1887. szeptember 23. - Zalaegerszeg, 1965. június 20. )

jogász, alispán

A középiskolát Veszprémben végezte, majd a budapesti tudományegyetemen szerzett jogi és államtudományi oklevelet. 1913-ban lépett Zala megye szolgálatába, mint közigazgatási gyakornok. A ranglétrán emelkedve 1918-ban már másodjegyző, majd megtagadva a Károlyi-kormány utasításait, hivataláról lemondott. A Tanácsköztársaság idején részt vett a veszprémi ellenforradalmi szervezkedésben, amiért a forradalmi törvényszék elítélte. 1919. augusztus 6-án visszatért a másodjegyzői hivatalba, 1922-ben már főjegyző, 1938-tól pedig Zala megye alispánja. 1944-ben németellenes magatartása miatt eltávolították a közigazgatásból, 1945 májusában pedig maga mondott le az alispánságról. 1945–1947-ben a FKgP Zala megyei elnöke, és delegálás révén az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek is tagja. 1945 őszén már nem indult az országgyűlési képviselői választásokon. 1950-ben a 100 hold földet (amiben addig gazdálkodott) is elvették tőle, Zalaegerszegről egy városkörnyéki présházba telepítették ki, szerény nyugdíjból és adományokból élt.
  I.: Az Ideiglenes Nemzetgyűlés almanachja 1944–1945. Bp., 1994. – Varga.